HORVÁTH CHARLIE

Székesfehérvári gimnazista évei során alapított először rockegyüttest, majd 1967-től a Decca tagja lett. Az együttest jogi okokból át kellett nevezniük, választásuk a mexikóvárosi világverseny által megihletve az Olympiára esett. Ez a Deccával csak részben azonos felállás már kisebbfajta nemzetközi hírnévre is szert tett: országszerte tett fellépéseik mellett Belgrádban is zenéltek. 1970-ben belső ellentétek miatt feloszlott az Olympia.

Charlie egy időre külföldön próbált szerencsét, két és fél évet töltött Afrikában az Afriaca nevű formációval, ami felszabadító hatással volt rá zenei és emberi értelemben egyaránt. Ekkoriban fordult érdeklődése a funk és a soul felé. A 70-es évek első felében kezdett együtt dolgozni öccsével, a szaxofonon és fuvolán játszó Horváth Csabával, valamint Tátrai Tiborral.

Egy időre egy névben újjáalakult Olympia adott helyet a zenésznek, és svájci és skandináviai fellépéseket tartottak. Charlie-t egy időben a Rock Színház is megkereste, hogy játssza el a Jézus Krisztus szupersztár főszerepét, de ő elutasította a kérést.



Egy időre egy névben újjáalakult Olympia adott helyet a zenésznek, és svájci és skandináviai fellépéseket tartottak. Charlie-t egy időben a Rock Színház is megkereste, hogy játssza el a Jézus Krisztus szupersztár főszerepét, de ő elutasította a kérést. Az 1982-ben alakult Pannonia Express megkeresésére igent mondó Charlie tíz évre gyakorlatilag ismét elhagyta Magyarországot, és az együttessel vagy külön úton járva bejárta a világot Svájctól Japánon és Spanyolországon át Norvégiáig és az Amerikai Egyesült Államokig.

Charlie 1990-ben tért haza, és a Tátrai Band énekese lett; szólókarrierje 1994-ben indult. A Tátraival 10 lemezt adott ki (A küszöbön túl, Kísértés, New York, New York, Best of Tátrai, Utazás az ismeretlenbe I-II, A Hold szerelme, Trilógia (Hajnali szél, Live, Városi lebegés), Különös álom, Mexicano, Csillagszél), végül önálló zenekara lett. Szólóénekesként hatalmas sikereket aratott, számos slágert énekelt (legismertebb dalai: az emblematikus Jég dupla whiskey-velAz légy, aki vagyNézz az ég felé). Albumai, dalai és koncertjei rendre számos díjat gyűjtöttek be, de állami kitüntetéseket is hoztak a zenésznek, aki közben nagy koncertkörutakat tartott. Ő képviselte Magyarországot az 1998-as Eurovíziós Dalversenyen A holnap már nem lesz szomorú című dalával.

Feleségét, Széles Katalin képzőművészt 1978-ban vette el. Egyetlen gyermekük, Horváth Ákos – művésznevén Axl – maga is zenész, több dalt írt már apja számára, és több alkalommal a színpadon is énekelt vele.



Rendelhető műsor:

90 perces élő koncert

AJÁNLATKÉRÉS