Horgas Eszter

Magyar fuvolaművész.

Édesapja Horgas Béla költő, édesanyja Levendel Júlia író, így már gyermekkorában kapcsolatba került az irodalommal és a zenével. Testvérei Ádám rendező, Péter díszlettervező, Judit pedig irodalmár.

Már az általános iskolában tudta, hogy zenész lesz. Hatéves kora óta tanult zenét, a fuvolát tízévesen vette kézbe. A Városmajor utcai Általános Zeneiskola (ma a Solti György Zeneiskola XII/1. tagozata) után felvették a Bartók Béla Konzervatóriumba. Tizennyolc éves kora óta szerepel színpadon. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán diplomázott. Kovács Lóránt és Sebők Erika fuvolaművészek, illetve Kurtág György és Rados Ferenc kamarazene-professzorok tanították. 1987-től gyakori szereplő volt a Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Budapesti Fesztiválzenekar fellépésein. 1987-ben Adorján András, 1989-ben Jean-Pierre Rampal fuvolaművészeknél is tanult mint ösztöndíjas. 1991–1995 között az Arvisura Színház zenésze.

1992-től 1997-ig volt tanszakvezető a Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola fafúvós tanszakán, de azóta is ott tanít. Növendéke volt például Pálhegyi Máté.

1992-ben alapította meg a Forrás Kamarazenei Műhelyt, melynek tagjai Kurtág György és Rados Ferenc növendékeiből jöttek össze. Első koncertjüket a Zeneakadémián 1993. január 10-én tartották, amelyet közvetített a Magyar Rádió. A céljuk a kamarazenélés lehetőségeinek kiaknázása volt, koncertek széles körű létrehozásával. 

2000 januárjában Vukán Györggyel megalakította a ClassJazz Band-et, hogy Magyarországon meghonosítsa és népszerűsítse a crossover műfaját. 2001-ben, két egymást követő estén, január 5-én és 6-án nagy sikerrel játszott együtt az együttes Winand Gábor énekessel és Tony Lakatos(wd) világhírű szaxofonművésszel Zeneakadémiai hangversenyén, mely koncert CD-n is megjelent.

1994–2000 között rendszeresen koncertezett szólistaként és zenekari közreműködőként is. 2001-től kezdődően látott napvilágot CD sorozata, a Horgas Eszter arcai. 2001-ben Latin Fiesta címmel tartott telt házas előadást két estén keresztül az Erkel Színházban.

 2002-ben elnyerte az Artisjus előadói díját. Al Di Meola gitárossal 2003-ban a Budapest Arénában lépett fel, a „Carmen” előadást 10 000 fő látta. A 2004-ben megjelent Mozivarázs stúdióalbum bekerült a Fonogram "az év hazai jazz albuma" kategória legjobbjai közé. 2006-ban Vivaldi hegedűre írt Négy Évszak című művét átdolgozta fuvolára. 2007-ben került sor a „Charlotte” önálló estének bemutatójára, melyhez egy saját történetet dolgozott ki. 2008-ban ismét Al Di Meolával lépett színpadra, a „Carmen” folytatásaként készült az „Ő és Carmen”-nel, mely CD-n is megjelent, s két hét leforgása alatt vált platinalemezzé. 2009-ben elnyerte a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, a szakmai zsűri pedig "Az év hazai gyermek albuma" kategória legjobbjai között jelölte a „Karácsony Angyala” című CD-jét, ami további különlegessége, hogy a fölhangzó gyerekkórusban több zenész gyermeke között ott vannak Horgas Eszter lányai is. 2010-ben bemutatta a Full Till tangót a ClassJazz Band, Meskó Ilona (zongora), Kurucz Krisztián (zongora), Gazda Bence (hegedű) és Milos Punisic (harmonika) közreműködésével, melyből elkészült 23. lemeze. 2011-ben Natalie Cole vendége volt a Budapest Arénában. Ugyanettől az évtől művészeti vezetője a Partitúra Összművészeti Kurzusnak. 2012-ben mutatta be Szeretni Bolondulásig címmel új műsorát, melyben régi filmzenei slágerek hallhatók fuvolára, Botos Éva színész-énekes énekhangjára, harmonikára és a ClassJazz Band együttesre hangszerelve. 2013-ban volt a Hét boszorka színpadi bemutatója is. A valójában nyolc "boszorka", kik közül mindig heten vannak jelen: Horgas Eszter, Básti JuliBotos ÉvaPolyák LillaPokorny LiaTompos KátyaFalusi MariannÁgoston Katalin. Az előadásban a Bozsik Yvette Társulat táncosai is részt vesznek. 2013-ban került sor a Francia szerelem bemutatójára a Talamba ütőegyüttessel. Ebben francia zeneszerzők művei hangzanak el közel 200 ütőhangszerre és fuvolára. 2014 szeptemberében volt a Falusi Mariannal közös A Föld hangjai című estjének premierje az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Horgas Eszter szereplője volt a Gyulai Várszínház több sikeres bemutatójának is. A Színházi adattárban 5 előadásban regisztrálták.

2008-ban Hangok mögötti világom címmel a Kossuth kiadó gondozásában jelent meg naplószerű önéletrajzi írása. E mellett 2014-ig 25 CD-n, 2 DVD-n jelent meg és 6 élő koncertjét közvetítették országos televíziós csatornák. Évente közel száz koncertet ad nemzetközi és a hazai színpadokon egyaránt. Fontos szerepet játszik életében előadói, alkotói tevékenysége mellett a tehetséggondozás és a művészetek komplex alkalmazása. Nagy vágya egy olyan intézmény létrehozása, ahol meg lehetne valósítani az összművészeti képzést.

2015-ben zsűritagként látható a Hungary's Got Talent című tévéshow-műsorban.

AJÁNLATKÉRÉS

 .